Valami régi, valami új – Egy különc srác feljegyzései

Nem is tudom, hogy mikor találkoztam volna az Egy különc srác feljegyzéseivel, ha egy jó barátom nem ajánlja úgy, hogy ezt mindenképpen meg kell néznem. Megnéztem és nem sokkal később egy másik barátom nyomta a kezembe a könyvet, hogy olvassam el, mert tetszeni fog. Tetszett. Viszont sokáig kerülgettem a kölcsönkapott példányt, mivel valami nagyokos azt tetette a borítóra közepesen nagy, de azért elég feltűnő betűkkel, hogy „Modern Zabhegyező”. Na már most, én úgy voltam vele, hogy ez egy kicsit túlzás. Olvastam a Zabhegyezőt, imádtam is, ahogy kell. Tehát, mikor megláttam, hogy ezt nyomtatták a borítóra, mint a legfontosabb jellemzőjét a könyvnek (gondolom ezért tették az elejére), akkor inkább ellenszenvet keltett bennem, meg persze kíváncsiságot is, hogy vajon igaz-e? Míg olvastam végig próbáltam keresni a hasonlóságot, a párhuzamot, ami elég indok arra, hogy ennek a „Modern Zabhegyező” mondatnak meglegyen a létjogosultsága. Lehet ez az én szegénységi bizonyítványom, de nem találtam olyan hasonlóságot, ami indokolta volna, hogy a Zabhegyezővel ajánlják ezt a könyvet. Haragszom is kicsit, hogy így belekeverték Salinger művét a dologba, mert persze össze is lehet hasonlítani a két művet, de ettől függetlenül az Egy különc srác… önállóan is megállja a helyét az irodalom tág világában. Hiszen tényleg elég figyelemfelkeltő mind a könyv, mind a film, mert ez mégis csak elég súlyos egy sztori.

the-perks-of-being-a-wallflower

A történet a kezdetekben roppant egyszerű, adott egy 15-16 éves srác, aki egy fiktív barátjának küld leveleket, hogy ezzel kiírja magából az érzéseit, remélve, hogy ezzel megkönnyíti magának a gimi első évének nehézségeit. Aztán persze az egész történet kicsit összezavarodik, pont úgy, ahogy egy ilyen korú fiatal szokott. Barátság, szerelem, drogok, halál, hibák elkövetése, pszichés problémák, minden, ami egy izgalmas sztorihoz kell, de nyilván nem ez teszi különlegessé a könyvet. Ami miatt érdekes ez a történet, az az, hogy Charlie, a főszereplő, tényleg egy különc, a cím nem hazudik. Eleinte egy átlagos kamaszt lát az ember, átlagos élettel, átlagos nehézségekkel, aztán fokozatosan jön rá az olvasó/néző, hogy Charlie, hiába sokszor tényleg csak egy átlagos tinédzsernek próbál látszani, sem az életszemlélete, sem az eddigi élete nem mondható szokványosnak. Az meg főleg nem, ahogy a problémáit kezeli, de attól függetlenül, hogy Charlie mégsem egy tucatember; kicsit mindenki magára ismerhet benne, ami talán ijesztő is lehet.

Könyv-film összehasonlításban ezekkel az alkotásokkal talán nincs is dolga az embernek, mivel a szerző, Stephen Chbosky, maga írta a forgatókönyvet és rendezte a filmet. Így ha a különbségekre és kihagyásokra felfigyelünk, igazán nem mondhatjuk azt, hogy „jajj, hát kihagyták ezt a filmből, így már nem is olyan a történet, mint a könyvben”, hiszen, ha valami más, vagy valami kimaradt, esetleg van benne valami plusz, az mind annak az embernek a döntése volt, aki az eredeti művet írta. Ezek a különbségek számomra olyanok, mint mikor egy könyv javított kiadásával találkozok. Érdemes odafigyelni rájuk, bár az is igaz, hogy pár dolog már csak azért is eltérő, mert máshogy lehet megjeleníteni egy könyvben és máshogy egy filmben, nyilván erre ügyelt is a forgatókönyvírásnál Chbosky. A filmet ajánló barátom, mikor nemrég beszélgettünk a különbségekről, nagyon ki volt akadva, hogy a filmbe nem tették bele, hogy mennyit dohányoznak a szereplők, és hogy Charlie és Patrick is egynél többször csókolóznak. Én erre csak annyit tudnék mondani, amennyiben ez mást is zavar, hogy nézze meg a Footloose 1984-es, valamint a 2011-es verzióját, figyelje meg, hogy abban mit változtattak meg és megkapja a választ arra a kérdésre, hogy miért nem kerülhetnek bele az Egy különc srác… filmverziójába ezek az „apróságok”.

Sok mindent felhozhatnék, megkérdőjelezhetnék, elemezhetnék még, de én inkább csak egy dolgot emelnék ki, ami talán annyira nincs is benne a könyvben/filmben. Legalábbis direkt módon nem. Mikor már túl voltam a történet mindkét „változatán” és pörgött a konklúzió a fejemben, akaratlanul is belekeverve a dologba a Zabhegyezőt, arra gondoltam, hogy mind a Zabhegyezőben, mind az Egy különc srác feljegyzéseiben (és még jó sok más könyvben és filmben) a karakterek, olyan korban éltek, mikor akarva, akaratlanul is tartoztak valahova. Részesei voltak egy olyan generációnak, amibe, ha beleszülettél is többé tett. Hiszen egy legendás korszak “alkotóelemei” voltak. Kissé pesszimistán, de azért reménykedve teszem fel a kérdést, hogy nekünk vajon hasonló lesz-e visszanézni a fiatalságunkra, vagy csak egy apátiába süllyedt korosztályt fogunk látni?

Minden esetre tudom ajánlani a könyvet és a filmet bárkinek és ha valaki úgy érezné, kissé letörte a történet, az csak nézze meg a Rocky Horror Picture Show-t, biztos szórakozás és még az Egy különc srác feljegyzéseiben is fontos szerepet játszik.

Share Button