Valami régi, valami új – Az éhezők viadala

Peeta Katniss Gale

… és sose hagyjon el benneteket a remény!” A könyvben untig ismételt mondattal igazából el is lehetne intézni a könyvet és a filmet is, mert elég tömören lehet benne látni a történet mondanivalóját. Számomra Az éhezők viadala mégiscsak több ennél, hiába a Twilightból kinőtt korosztály újabb kedvencének titulálják, lássuk be, nem teljesen alaptalanul. Mivel ebben a kötetben/filmben inkább az álromantikus szál játssza a főszerepet és a háttérben megbúvó alaptörténet, a miénktől oly’ távol álló világ pedig inkább csak a színtér. Szerencsére ez a folytatásban megfordul, ezért is remélem, hogy a következő vásznon megjelenő kötetet nem fogják így bírálni. Már csak azért sem, mert a látszólagos szerelmi szálnak is egy fokkal több mondanivalója van annál, hogy Bella szerint Edward milyen szépen csillog.

            Bevallom én először a filmet néztem meg, de miután az is jobban lebilincselt, mint a mostanában megjelenő hollywood-i filmek többsége, az alapműre is kíváncsi lettem. Ez a sorrend már csak azért is volt szerencsés, mert így legalább a filmet is tudtam értékelni és nem kellett gyerekes makacsságom áldozatául esni, miszerint, ahogy más elképzel egy történetet (és vászonra is viszi), az már úgyse lesz olyan jó, mint ahogy az, az én fantáziámban megjelent. Persze olvasás közben így is előfordult, hogy utólag kritikusan gondoltam vissza a film egy-egy jelenetére. De ha józanul tekintek az összehasonlításra, akkor mégiscsak el kell ismernem, hogy ez egy kiemelkedően jó filmfeldolgozás, mivel összességében a történet hangulatát megkapjuk a mozi változattól is. Így aki lusta újraolvasni a szöveget, mikor vágyik a Kapitólium és a körzetek világának hangulatára, annak elég csak elindítani a képkockákat. A film sikeressége számomra annak tudható be, hogy a főbb szerepekre, karakterhez passzoló színészeket válogattak össze. Igaz, Jennifer Lawrence-t előtte csak az X-men: Az első című filmben láttam és ott nem ájultam el tőle, de ez Az éhezők viadala után ez megváltozni látszik. A Peeta szerepére választott Josh Hutchersonnak pedig azért örültem, mert felnőtt fejjel még nem láttam olyan komoly filmben, vagyis komoly szerepben, ami elnyerte volna a tetszésemet. Itt viszont, hiába egy kissé, nem tudom szebben megfogalmazni, lúzer karaktert játszik, nagyon hitelesen csinálja. Liam Hemsworth, aki Gale-t alakítja, ebben a részben, még nem kap túl sok szerepet, kíváncsi vagyok, a folytatásban hogyan alakít majd, viszont azt hozzáfűzném zárójelesen, hogy ő a Thort játszó Chris Hemsworth kisöccse. Tehát aki eddig azon morfondírozott, hogy honnan is ismerős ez a fiú, annak, most talán egy kis megnyugvást nyújthatok. Visszatérve még a szereplőgárdára, nem lehet nem észrevenni, hogy mint minden minőségileg kicsit is megkérdőjelezhető amcsi filmbe, ebbe is „beletettek” olyan színészeket, akiknek puszta említésével is be lehet vonzani az embereket a moziba. Ilyen például Donald Sutherland, Stanley Tucci (vagy, ahogy én hívom a kaméleon), Woody Harrelson és Alexander Ludwig, akit legutóbb még gyerekként láthattunk az Ébredő sötétségben és A Boszorkány-hegyben.

1273_6164_4x2up_onblk

            A film legtöbb jelenetében érthető, hogy miért alkalmaztak kisebb-nagyobb változtatásokat és tényleg pozitívum, hogy ez nem megy a történet rovására egy jelenet kivételével, amikor is Peeta kenyeret dob Katnissnek. Ezt a jelenetet többször is bejátsszák, ahogy a könyvben is újra és újra előbukkan Katniss emlékeiben, szerintem viszont ennél a jelenetnél hiba az, hogy elrugaszkodtak kissé az eredeti történettől, mert ez a kis eltérés, olyan rést üt filmben, ami a néző számára más megvilágításba helyezi a KatnissPeeta kapcsolatot, mint az olvasónak. Mivel ezt a szálat érzem erősebbnek az első részben így számomra ez egy nagy baki a készítők részéről.

            Talán nem derült ki az eddigiekből, de én nagyon odavagyok a könyvért is, a filmért is, az összes hibáikkal együtt. Lehet, hogy Az éhezők viadala nem az évszázad könyve, de én elfogult vagyok, mert számomra gondolatébresztő volt az, ahogy a könyvben megjelenő utópisztikus világ, milyen jövőt mutat be, mennyire tükörképe ez a mai világnak. Fentebb azt írtam, hogy ez a miénktől távol álló világ. Ez félig igaz, félig nem. Mert persze távol álló, hiszen nincsenek körzetek, nincs egy magas életszínvonallal rendelkező, giccses Kapitólium, nincsenek vérre menő valóságshow-k. Vagy mégis? A szinte arcunkba nyomott párhuzamokat nem lehet nem észrevenni. Talán nincsenek emberek, akik gondolkodás nélkül követik a legújabb divatirányzatokat? Talán nem manipulál bennünket a TV? Talán lehetetlen elképzelni egy esetleges atomkatasztrófát? A választ mindenki keresse meg magában, esetleg a könyvben.

Share Button