Témazáró

Március végén lezárul norvég projektünk, a DOTCOM FORT, melynek célja a közösségszervezés és a rádió népszerűsítése volt. Méltó eseménnyel zárjuk ezt az egy évet, amelyre mindenkit várunk szeretettel.

75552_1263824620312524_8383981139460039832_n

Úgy gondoltuk, hogy az Egyél részt hagyományát folytatva olyan előadásokat tervezünk, melyek szakmailag minőségiek, illetve olyan miliőt teremtünk a helyszínnel és az étellel, melyek viszont bármilyen előadás ellenére is képesek egy jó esti élményt nyújtani. Ezek alapján a szempontok alapján szerveztük zárórendezvényünket, melyet persze a projekttől való búcsúzás jegyében rendhagyó beszámolóval is tarkítunk.

A zárórendezvények többsége a projekt eredményeiről számol be, arról, hogy milyen indikátor számokat értünk el. Mi szeretnénk, ha ez nálunk nem így lenne, inkább arra fektetnénk a hangsúlyt, hogy azok a partnerek és magánszemélyek, akik végig kísértek minket a projekt alatt továbbra is együtt tervezzenek velünk. Legutóbbi eseményünkön sikerült olyan együttműködéseket generálni, amelyek bizonyítják, hogy ennek van értelme. Ezúttal nem csak ismerkedünk, de szórakozunk is.
Dátum: 2016.03.31. 18:00
Tervezett Program
17:45 – 18:00 Regisztráció
18:00 – 18:10 Köszöntő
18:10 – 18:30 Rendhagyó beszámoló a projektünkről. Hogyan tovább? Hogy csináljuk jobban?
18:30 – 18:50 Előadás a segítésről– előad Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia vezetője
18:50 – 19:00 Szünet
19:00 – 19:20 Előadás a mélyszegénységről és a gyerekszegénységről– előad Bass László, a Szociopoly megalkotója
19:20 – 19:40 Előadás a közösségi terekről – MüSzi
19:40 – 20:00 Szünet
20:00 – 21:00 Szociopoly játék Bass László moderálásával és beszélgetéssel, a játék csapatokban történik
21:00 – Kocsmakvíz + Sub DJ-k
Várunk mindenkit szeretettel ételre, italra, zenére, közös élményszerzésre!
A jelentkezés regisztrációhoz kötött, melyet a következő linken lehet megtenni:
https://docs.google.com/forms/d/1F3KDUyh3zJeyc9hS-Jxm7xEMTIUByyFqgAET_IxtWDQ/viewform

Az esemény facebook linkje itt!
A rendezvény a Norvég Civil Alap támogatásával valósul meg!

Share Button