Modem előszilveszter

Azt már megszokhattuk, hogy a Modem egész évben kiállításokkal, filmklubokkal, koncertekkel és egyéb kulturális és/vagy szórakoztató programokkal látta el az érdeklődőket. Bátran kijelenthetjük, hogy a Modem az egyik legmenőbb hely, ami úgy csöpögtet új információkat az agyunkba, hogy sokszor észre se vesszük. Nem meglepő tehát, hogy az év végére sem fogy el a lendület és megrendezésre kerül egy több mint 12 órás programsorozat a Modem előszilveszter – Egy téli éjszaka a múzeumban.

modem előszilveszter

A részletes programot a facebook eseményen, olyan szépen megfogalmazták, hogy gorombaságnak érezném, ha saját szavaimmal mondanám el ugyanezt, tehát íme a “napi bontás”:

12:00 A kiállítóterek nyitása 

Kínai játéktér 
Nyitástól zárásig izgalmas társasjátékok kicsiknek és nagyoknak a kínai kiállítás térében. Sokféle pálya, sokféle figura, rengeteg dobókocka – ám a cél ugyanaz: nyerj!

17:30 Falak és szavak Tündérország útvesztőiben 
Földszinti kiállítótér
A Debreceni Egyetemi Színház Alkalmi Társulatának előadásában Weöres Sándor versei és dalokba öltöztetett költeményei csendülnek fel zongorán, gitáron és énekhangon. Tündérvilágból indulunk, a szél szárnyán vágunk neki ennek a feje tetejére állt világnak, találkozunk szerelemmel, boszorkányokkal, öregséggel, csendességgel és közben próbálunk vissza-visszapillantani abba a világba, ahonnan indultunk és ahová egyszer majd visszatérünk. Lépjünk be együtt Ország Lili kapuin, barangoljuk be falait, járjuk be együtt a labirintust! Előadják: Éles Gina (zongora, ének) és Katona Lóránt (gitár).

18:00 Győrffy László és Szöllősi Géza tárlatvezetése 
III. emeleti kiállítótér
A horror és pszichothriller hatásaival átitatott Halálos természet című csoportos tárlaton két kiállító művész, Győrffy László és Szöllősi Géza kalauzolja a látogatókat.

18:30 Eastwing Group koncert 
Földszinti fogadótér
Az Eastwing formáció 2005-ben jött létre, olyan kultúrák csodálatos találkozása mentén, mint az indiai illetve a hazai cigányzene, az autentikus magyar folk és a jazz. Jelenlegi felállásában olyan közismert, számos együttesben megfordult zenészek működnek közre, mint Frankie Lato hegedűművész, Agócs Gergely népzenész, énekes, kutató, Eichinger Tibor gitárművész, Mogyoró Kornél ütőhangszeres művész, Kéri Gábor gitárművész és Megyaszay István basszusgitár-művész. Műsorukban saját kompozíciók, folk- és jazz-interpretációk mellett Agócs Gergely által gyűjtött ázsiai dallamok feldolgozását és Petőfi-versmegzenésítést is találunk.

19:30 Áfra János tárlatvezetése 
Földszinti kiállítótér
A Körkörös romok. Ország Lili falai című kiállításon Áfra János költő, művészeti író vezeti végig az érdeklődőket.

20:00 LED koncert 
Multimédia-terem
Komódi Károly és Szénási Miklós új együttese inspirációit elsősorban a nyolcvanas évek szintetizátoralapú popzenéjében keresi, mindez teljesen XXI. századi kivitelben és hangszereléssel szólal meg. Bemutatkozó koncertjükön izgalmas vizuális háttérrel is szolgálnak.

21:00 Malaga Quintet koncert 
Földszinti fogadótér
Akusztikus mediterrán utcazene spanyol, portugál, kubai, dél-amerikai, valamint afro-salsa-punk dalokkal Debrecenből, egzotikus ütőhangszerekkel, a nyarat megidézve a MODEM leghosszabb téli éjszakáján.

21:30 MODEM Filmklub Extra – Ai Wei Wei: Never Sorry
Multimédia-terem
A film Ai Weiwei, az ismert kortárs kínai képzőművész mindennapjait követi nyomon. Ai Weiwei építész, szobrász, fényképész, konceptuális alkotó, emberi jogi aktivista, blogger és óriási twitterező. Nem fél kritizálni a kínai kormányt, szembeszáll a jogsérelmekkel és küzd a művészet eszközeivel az elnyomás ellen. Őszinte és fontos film a függetlenségről, az egyén illetve a közösség érdekeiről és a művészetről.

22:00 Kukla Krisztián tárlatvezetése 
II. emeleti kiállítótér
A mai kínai képzőművészetet látványosan bemutató, frissen megnyílt Az új spektákulum című kiállításon Kukla Krisztián esztéta, a MODEM igazgatója tart tárlatvezetést.

22:30 Fűszer-Csemege Zenei Foglalkozás 
Földszinti fogadótér – Zöld Szamár kávézó
A nyári kerti mulatságok emlékének téli megidézése teljes mértékig jelen idejű zenékkel, babzsákos hangulattal és lávalámpával. Kisszántó és dr. Juzztice, a Dub Székház csapatából akár hajnalig is ismeretet terjesztenek, amennyiben erre mutatkozik igény.

23:00 A kiállítóterek zárása 

>>> MODEM ELŐSZILVESZTER

Share Button