Jó hír: Szabó Judit Debrecené

Van egy kiemelkedően tehetséges művészünk és sokan nem is tudnak róla. Szabó Judittal beszélgettünk eddigi pályafutásáról, élethez való hozzáállásáról és jövőbeli terveiről. Textilműves, festő és egy örök maximalista. De csak szerényen.

Szabó Judit 1

Sub.hu: Mesélj kicsit magadról, hol kezdődött minden?

Szabó Judit: A Kós Károlyba jártam, ott tanultam textiltervezést, a legjobb tanár tanított a világon, akit csak el lehet képzelni. Neki köszönhetem azt, aki én jelenleg vagyok, tehát egy olyan embert kell elképzelni, aki iszonyatosan bírta a kritikát, nagyon arrogáns volt, nagyon keményen bánt velünk. Volt, aki bírta, volt, aki kevésbé, eleinte én sem, de szerencsére megedződtem. Tehát, hogyha negatív kritika ér, akkor sem esek kétségbe. Neki köszönhetem azt, hogy kikerülhettem Finnországba majdnem egy hónapra Leonardo da Vinci programmal.

Sub.hu: Hogy hívják a mentorodat?

Szabó Judit: Szalontai Éva. Abból kifolyólag, hogy én kint lehettem Finnországban, nagyon sok munkámban érzékelhető ez a skandináv behatás. Már nem is szándékos, szeretem ezeket a letisztult dolgokat, nem kell túlértelmezni.

Sub.hu: Mi az, amiben más a finn és miben más a magyar? Mi az, amiről egy laikus felismerheti őket?

Szabó Judit:  Az én meglátásom az, hogy a magyar mentalitás kicsit túlerőlteti a dolgokat, kicsit túlszínezi, túldíszíti, túlcsicsázza. Lehet, hogy ez nem feltétlen így van. A finn pedig nagyon szeret letisztulva ábrázolni, kicsit lazább. Nem kell túlgondolni a dolgokat. Éppen ez az, ami megfogott benne, hogy pár vonalból lehet fantasztikus dolgokat készíteni. Ugyanígy van ez náluk a textilben, a bútortervezésben, mindenben.

Sub.hu: A Voittamaton név onnan jött?

Szabó Judit:  Igen, azt jelenti, hogy legyőzhetetlen.

Sub.hu: Amikor kimentél miben tevékenykedtél? Már akkor is festettél képeket vagy csak textileket?

Szabó Judit:  Csak a textil. Nekem a textil, a festék és a színek egy hatalmas nagy szerelem. Éva nénire visszatérve ő volt az, aki már nagyon hamar a fejembe verte azt, hogy választanom kell: vagy család, vagy karrier. A rajongásom olyan szintű volt, hogy engem más nem is nagyon érdekelt, csak a karrier. Ez sajnos így a hétköznapokba is beitta magát. Így ragadt rám a stílusa Éva néninek, ami nagyon sok negatív visszajelzéssel is járt.

Sub.hu: Akkor Éva néni az alappillér. Miatta vagy most az, aki. Tartod vele a kapcsolatot?

Szabó Judit:  Nyáron elhunyt. Az egész dolog, hogy én elkezdtem felpakolgatni a netre a kis dolgaimat, az éppen ezért volt. Nekem mindig az ő véleménye volt a legfontosabb. Nagyon féltem attól, hogy ki mit szól a munkáimhoz, ahhoz, hogy mi van bennem. Rám néznek és annyit látnak, hogy itt van egy mosolygós lány, de mi van mögötte. Én jobban szeretek elzárkózni az emberektől. A halála előtt pár évvel tettem neki egy ígéretet, ami nem jött össze és engem ez nagyon bántott miután megtudtam, hogy ő elhunyt.  Akkor döntöttem el, hogy megmutatom, hogy igen is itt vagyok és megcsinálom neki azt, amit ígértem.

Szabó judit 2

Sub.hu: Hogyan fejlődtek a dolgok? A blog, a rendelések?

Szabó Judit: A blog egy korábbi történet volt. Igazából úgy indult, hogy láttam, mások is csinálnak blogot, és én is kipróbáltam. Az abban az időszakban volt, amikor divattervezést is tanultam és elkezdtem mindenféléket „nyomatni”.

Nagy káosz volt a fejemben, fogalmam sem volt, hogy mihez nyúljak. Hogy most én is csináljak ruhákat, csináljak táskákat, csináljak ékszereket vagy csak lakástextileket. De a lakástextilekhez, szitázáshoz nekem nem volt műhelyem, nem volt megfelelő körülmény. Minimális dolgokat meg tudtam csinálni, de azt, amit szerettem volna igazán, azt nem.

Most, hogy novemberben megcsináltam a facebook-om, felraktam a régi képeimet és egy-két újat, képzeld el, az első héten már három képemet adtam el. És csak ültem, hogy ez most komoly? Következő héten megint kettőt eladtam. Idegeneknek és ismerősöknek is. El sem hittem, hogy ez ennyire jó? Ez egy hatalmas nagy dopping volt arra, hogy csináljam tovább.

Megkeresett egy pesti ismerősöm is, akinek van Dorogon egy lakástextiles boltjuk, ahol mindenféle lakásdekorációkat árulnak.  Azt mondta, hogy szeretné árulni az én képeimet és ha van egyéb ötletem, pl. párnahuzat, akkor azokat is szívesen átvenné. Ez meg is történt.

Nekem most sem az a célom, hogy olyat csináljak, amit el tudok adni. Én ezeket azért csinálom, mert szeretem csinálni.

Amit már megtanultam ebből, hogy türelem, türelem, türelem. Mert nagyon sokan, ahogy én is, abba a hibába esünk, hogy most akarok mindent azonnal. Izgalmasabb így. Szépen lassan kapcsolatokat is tudok építeni és haladnak a dolgok.

Sub.hu: Mi a cél a kapcsolatépítéssel?

Szabó Judit: Nekem nagy célom az, hogy egy kis csapatot összetoborozzak, persze nagyon megválogatom, hogy kik legyenek benne. Nagy szükségem lenne a hasonló gondolkodású emberekre, akik szeretnének művészetekkel foglalkozni, de nem tudják, hol induljanak el, esetleg valahol megragadtak. Én is meg tudok úgy ragadni, hogy ott van három szabadnapom és mégsem azt csinálom, amit kellene.

Van egy olyan mappám fent, hogy Bolondéria. Azok nem az én képeim, hanem egy srácé, aki nem akarja, hogy megtudják ki ő, viszont nagyon kíváncsi, hogy mit szólnak a munkáihoz. Annyira jó érzés ez is, hogy én juttattam el odáig, hogy egyáltalán vászonra kezdjen el festeni, addig csak az utcán festett, matricázott. Ez is benne van abban, hogy nem szeretné fölfedni magát. Vannak még jelentkezők…

Sub.hu: Most mi az, ami központi szerepet kapott nálad?

Szabó Judit: Éva néni. Ő engem igazából enterior tervezésre szakosított, tehát lakástextil, lakásdizájn, tervezés és a termékek eladása. Erre mondhatom, hogy végre megtaláltam és tényleg érdekel.

Most csinálgatom ezeket a képeket, dobozkákat, mindig vannak terveim, de várnom kell. Nagy álmom ez a csapat, amiről beszéltem. Szeretnék egy műhelyet, ahol én is tudom csinálni a textilemet, illetve ha más, mondjuk egy divattervező szeretne hozzánk csatlakozni, akkor neki is meg lenne a kis sarka.

Szabó Judit 4

Sub.hu: Mikor bíznál végre magadban?

Szabó Judit:  Soha. Ezért kell mellém egy olyan ember, aki reálisan tud gondolkodni. Igénylem azt, hogy valaki irányítson, és reális legyen, mert nagyon alul értékelem magam és abból nem tudnék megélni. 4-5 ember kellene mellém. Egy olyan, aki nagyon szereti az aprólékos dolgokat rajzolgatni, mint ugye a textilmintákat, nem kell hozzá végzettség, elég, ha szereti. Egy olyan ember, aki le tud ülni komolyan üzletelni és tisztában van az árakkal. Egy olyan, aki olvasott, mindennek szeret utána járni. Nekem ezekre a motiváló emberekre lenne szükségem. Ha meg van ez a kis csapat és műhely, akkor szeretnék egy kisebb üzletet ebből.

Volt egy kis tanítványom is. Úgy hív, hogy mester és felnéz rám. A semmiből talált meg, ő az én kis büszkeségem. Most 16 éves és két, két és fél éve tanítottam. Úgy állapodtunk meg, hogy nem kértem érte pénzt, hogy ne az motiválja se őt, se engem, viszont komolyan kellett, hogy vegye, különben csúnyán beszéltem volna vele. Elvállalta.

Sub.hu: Hogyan teszel eleget egy megrendelésnek? Megmondod mi lesz, ismerkedsz a megrendelővel, esetleg utasításnak megfelelően csinálsz mindent?

Szabó Judit:  Ez érdekes, mert olyan még nem volt, hogy beleszóltak volna. Sőt, legutóbb például az volt, hogy a megrendelő lefotózta nekem az előszobában található két képét, amikhez hasonló stílusút szeret. Annyit mondott, hogy nagyon tetszik neki, amit én csinálok és nem mond semmit, csak csináljam. Ez már nem egy embernél volt így. Volt most egy olyan is Karácsony előtt, hogy a megrendelő elmondta, hogy a barátja milyen színeket szeret és mennyire spirituális beállítottságú. Így született a japánkertes képem. Szóval nem vagyok annyira skatulyába szorítva, mert úgy vettem észre, hogy megbíznak annyira bennem, hogy eltalálom az egyéniségüket. Ha skatulyába szorítanának, azt el sem vállalnám. Menjenek az IKEA-ba.

Sub.hu: Meséltél róla, hogy divattervezést is tanultál? Miért? Mennyire hasznosítod ezt a tudást?

Szabó Judit:  Befejeztem a Kóst, utána elmentem felvételizni a MOME-ra, ami nem jött össze, mert természetemből adódóan akkor még olyan kis nyegle voltam. Viszont szerettem volna megint felvételizni, ezért elmentem a Debreceni Művészeti Akadémiára a divattervezésbe belekóstolni. Én nem tudtam, hogy ennyire komplex dologról van szó, Éva néni mindent megtanított, csak ezt nem. De aztán, mivel makacs vagyok, mint az öszvér, és spanyolos természetű, egy félév után úgy döntöttem, hogy nem járok többet.

Sub.hu: Merítettél ebből a félévből valamit, ami pozitív hatással volt a munkáidra, vagy teljesen érték nélküli volt az egész a számodra?

Szabó Judit: Talán valamivel kifinomultabb lettem. A divatból kiindulva el lehet jutni a lakásig is. A lakásdizájnba is bele lehet vinni ezt a kifinomultságot, ezt a nőiességet.

Ha például a kategorizálást nézzük, én egy tél típus vagyok. Sajnos nem tudom fejből a besorolásokat, de ha rád nézek például, akkor úgy tudom elképzelni a te szobádat, hogy ilyen sárgás, narancssárgás, barnás színek vannak benne. Ha valaki azt mondja, hogy nem szeretné, ha én elmennék hozzá, viszont kér tőlem egy képet, akkor elég, hogyha leülünk és beszélgetünk egy kicsit, abból nyilván kiderül, hogy mi az érdeklődési köre és rá van írva az emberek arcára, hogy milyen színvilágot élnek meg.

Sub.hu: Festesz magadnak is, vagy mindenről utólag derül ki, hogy eladósorra kerül-e vagy nem?

Szabó Judit:  Egy olyan képem van, amire én azt mondtam, hogy nem fogom eladni soha. Abban nagyon eltaláltam a saját színeimet és önmagamat. Ami nekem fontos, és amivel szerintem mindenkinek szembesülnie kellene és nagyon nehéz a tv, az internet és a média miatt, hogy senkisem tökéletes. És ebben a képben pont ez van benne.

1011755_277954559018790_762401165_n

Sub.hu: Vannak jelmondataid, mint a „Maketheimpossibleaccessible”, az „I feel”, vagy a „Több tüzet egy vasba”. Mesélj róluk!

Szabó Judit:  Igen, ezek ugyanúgy az emberi kishitűségből indulnak ki. Én nagyon szerencsésnek tartom magam sok szempontból is, igaz mögöttem áll a család akármilyen hülyeséget is találok ki. Ők már rájöttek gyerekkoromban, hogy valami más bennem, mint a többi gyerekben. Nehezen is fogadtak el a többiek, mindig meg kellett harcolnom azért, hogy egy kicsit is tiszteljenek. Ezek a kis üzenetek pedig azért vannak a képek alatt, mert én is pont ilyen vagyok. Itthon Magyarországon nem egyszerű a helyzet, mindenki küzd, kevés pénze van, panaszkodik. Nem fordítunk egymásra elég időt, nincsen az embereknek arra se kedve, se hangulata, se ideje, hogy megálljon meghallgatni a másikat. Mindannyian sérültek vagyunk és ezt nem akarja sok ember se kimutatni, se belátni, inkább kiröhögi a másikat. Nagyon jól tudom, hogy ezekért engem nagyon sokan meg fognak köpködni. Én vállalom. Én sem vagyok tökéletes, te sem vagy, ő sem az, senki sem az. Mindenkinek kellene adni egy kis esélyt, hogy bízzon magában. Kicsit tudatosítani kell az emberekben, hogy nem szégyen az, ha belül vannak olyan dolgok, amik nagyon fájnak, mert ezek visznek előre és ettől leszünk erősek. Csináltam például olyat, hogy szórakozóhelyeken kiragasztottam a tükörre, hogy „Youarebeautiful”. Ne nézegesse már magát a lány, hogy elfolyt-e a sminke, ha úgy szép, ahogy van.

Sub.hu: Mi a véleményed a matricázásról?

Szabó Judit: Matricázás dologgal az a helyzet, hogy észrevehetően kevesebb van az utcán. Amikor hazajöttem Angliából kb 1 éve, csalódtam. Nekem Debrecenről megmaradt egy kép, hogy tömve van alternatív emberekkel és underground élettel. Hazajöttem és nem értettem mi van itt, eltűntek az arcok, ha előkerülnek sem olyan aktívak már. A matrica iszonyatosan jó önkifejezése volt ezeknek az embereknek, akik szerettek volna a háttérben maradni, de mégis kiadni magukból valamit. Ezek a matricák nincsenek most sehol, nagyon kevés van. Csináltam most egy matricagyűjtő albumot a facebookomon, amivel remélem, hogy tudom egy kicsit inspirálni azokat az embereket, akik régen is csinálták.

Sub.hu: Milyen visszajelzésre vagy a legbüszkébb?

Szabó Judit:  Holb Margit tanárnő, aki a szakelmélet tanárom volt, a festményes albumom alá írt egy üzenetet. Na, arra. Ő szintén egy olyan karakteres nő, aki soha nem mond igazán nagy dicséretet. Én mindig rettegtem tőle,de ugyanakkor imádtam és felnéztem rá. Azt írta, hogy: „…kibújt a tehetség a zsákból…”. Hiába történnek velem ilyen dolgok, még mindig nem fogom fel.

Láthatjátok Judit munkáit a Facebookon és a blogján.

Share Button