Foxcatcher

Egy valódi filmes gyöngyszem, nemcsak a műfajon belül, birkózókról, az amerikai álomról és sok minden másról egy megtörtént eset alapján…

foxcatcher

Kétségtelen, hogy a biopic-ek az utóbbi néhány évben reneszánszukat élik. A két Oscar-várományos mellett (Kódjátszma, A mindenség elmélete) a Foxcatcher is ezen filmek táborát erősíti. A megtörtént események alapján készült film David és Mark Schultz, a ’80-as évek legkiemelkedőbb olimpiai bajnok birkózói életének egy kis szeletét adaptálja. A kisebbik fivért, Markot (Channing Tatum) egy nap felkeresi egy dúsgazdag edző, John du Pont (Steve Carell), aki felajánlja neki a támogatását, amit Mark habozás nélkül elfogad, mert azt reméli, hogy ezzel végre sikerül kilépnie bátyja árnyékából. Kettejük viszonya félelmetesen válik egyre szorosabbá, hovatovább a teljes alárendeltségig. Du Pont azt szeretné, ha David (Mark Ruffalo) is az ő irányítása alatt folytatná karrierjét, őt azonban sokkal nehezebb betörni, mint a kisöccsét, és ez a konfliktushelyzet olyan feszültséget teremt, ami áthatja a film egészét, olyannyira, hogy egy pillanatra sem tudunk fellélegezni. Mindez odáig vezet, hogy du Pont egy nap autóba ül, elhajt David portájához, és féltékenységből agyonlövi a férfit. Ezt a tragédiáig vezető utat követhetjük nyomon a filmben. Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy a Foxcatcher olyan távol áll a sportfilm fogalmától, mint Adam Sandler az Oscartól; noha némi betekintést is nyerünk a sport rejtelmeibe, inkább egy sötét tónusú életrajzi drámaként aposztrofálható. Bennett Miller pár éve készítette el Brad Pitt és Jonah Hill főszereplésével a Pénzcsinálót, ami egy sokkalta népszerűbb sportág, a baseball köré fonódott, míg a Foxcatcher a tökéletes karakterrajzok filmje. Ez a mozi két kézzel ragadja meg az ember fejét, és egyszerűen képtelenség elpillantani a képernyőről akár csak egy pillanatra is a tragédiát tartogató végkifejlet miatt, amit tűkön ülve várunk. A komor hangvételű zongoradarabok, a szűkszavú, de mégis markánsan megírt dialógusok, a folyamatosan fejünk felett lebegő fenyegetettség érzése már-már kitapintható, és egy idő után azt érezzük, hogy nem szeretnénk David helyében lenni, ahogy Markéban sem, akit du Pontnak még a kokainra is sikerül rászoktatnia időközben. (A film ezen pontján a Wall Street Farkasa is beugrott párhuzamként.) A színészekre nem lehet panaszunk: Steve Carell-ről elhisszük, hogy egyszerre szánni való milliárdos és lokálpatrióta pszichopata, aki egyébként úgy nyilatkozott a forgatás alatt, hogy számára ez nem is egy szerep volt, hanem egy zavart elmeállapot. Channing Tatum kiváló a bizonyítani akaró, olykor infantilisan viselkedő kisöccs szerepében. Mark Ruffalo a játékidő második felében kap nagyobb teret, de ez semmit nem von le az értékéből. Ő a higgadt báty, aki elkötelezett családja és hivatása mellett. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány birkózás-adaptációt láttam eddig, de ki merem jelenteni, hogy a Foxcatcher sokáig fogja birtokolni a dobogó legfelső fokát. Ja, és nálam idén Steve Carell kapja a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrocskát!

Share Button