Akár az áldozat is kiszabhatja a bűntetést

Bizonyos bűncselekmények esetén választható a közvetítői eljárás, ami az elkövető és az áldozat peren kívüli megegyezését jelenti.

Sokan nem tudnak róla, hogy számos kevésbé súlyos bűncselekményeknél a bíróság helyett az áldozat “szabhatja ki a büntetést”. A büntetőeljárás helyett alkalmazott mediációra akkor van lehetőség, ha az elkövető megbánja tettét, az áldozat beleegyezik a mediációba és a hatóság engedélyezi 03_24.jpgazt. A mediációban az áldozat az általa meghatározott, számára megfelelő jóvátételt, kártérítést kérhet az elkövetőtől, nem kell végigvárnia a büntetőeljárást, majd kártérítési pert indítania. Az eljárás ingyenes. A mediáció biztonságos körülmények között zajló, profi, független mediátor által vezetett folyamat, amelyben a bűncselekmény elkövetője és áldozata kölcsönösen megismerheti a másik fél szempontjait, érzéseit és megegyezhetnek A tapasztalatok szerint a mediációban részt vevő áldozatok sokkal elégedettebbek, mint azok, akik a hagyományos büntetőeljárásban vesznek részt, az elkövetők beleélhetik magukat áldozatuk helyzetébe, amely segít abban, hogy ne kövessenek el újabb bűncselekményt.

Magyarországon a vádemelésre került büntetőügyeknek nem több mint 1-2% százalékát küldik közvetítői eljárásra, ez 2013-ban közel 5000 büntetőügyet jelentett. E csekély számok ellenére is 2013-ban csak anyagi jóvátételként közel 500 millió forint került vissza bűncselekmények sértettjeihez közvetlenül az elkövetőktől, és legalább ilyen jelentőségű a sértettek felé nyújtott szimbolikus jóvátételek mértéke is.

Olvass tovább a témában!

Share Button